A Dunamenti Erőmű és Százhalombatta Város Önkormányzata között 2017 óta tartó partneri viszony újabb hároméves keretmegállapodással folytatódik.

A városhoz fűződő kapcsolat nekünk nem csupán formális megállapodás, hanem felelős jelenlét is a helyi közösség életében. Hiszünk abban, hogy az energetikai szerepvállalás mellett társadalmi felelősségünk is van – különösen ott, ahol a munkatársaink és családjaik élnek.

Az újabb három évre tervezett támogatás tovább segíti a százhalombattai városi sportéletet, biztosítva az utánpótlás-nevelés szakmai színvonalának megőrzését és a fiatalok sportolási lehetőségeit. Emellett a források lehetővé teszik a Battai Napok egyik legnépszerűbb programsorozata, az „Erőmű Gyereksziget” megvalósítását is, és a város mind a négy óvodája is támogatásban részesül. Ezt környezettudatos nevelési programokra és a gyermekek felelősségérzetét erősítő eszközökre fordítanák.

 

Az elmúlt három év is sok közös kezdeményezést hozott:

  • egészségmegőrző programok a legkisebbek számára,
  • közterületek megújítása és zöldterületek bővítése,
  • fiatal sportolók támogatása,
  • a Battai Napok rendezvényeinek segítése.

 

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy az együtt gondolkodás és az egymás iránti elkötelezettség valódi értéket teremt.

Köszönjük a bizalmat – és folytatjuk a közös munkát Százhalombatta fejlődéséért.

mihaly-es-peter.png