Idén is vidám hangulat, remek idő és rengeteg mosoly kísérte a Dunamenti Erőmű családi napját, amelyet munkatársainkkal és családjaikkal közösen tölthettünk el.
A napot bográcsos főzőversennyel indítottuk, ahol a csapatok kreativitása és jókedve garantálta a kiváló hangulatot. Ezt követően a Sárkányos Szövetség Lovagjai Egyesület bemutatója repített vissza bennünket a középkor világába, felelevenítve a kor izgalmas pillanatait.
A program egész nap változatos lehetőségeket kínált kicsiknek és nagyoknak egyaránt: lézerharc, ugrálóvár, arcfestés, óriás csocsó, valamint az erőmű különleges látogatása tette még tartalmasabbá az élményt.
Külön köszöntöttük azokat a kollégáinkat, akik immár 40 éve dolgoznak velünk – elhivatottságuk és kitartásuk példaértékű a közösség számára. Emellett nagy örömmel vettünk részt a Minder mentális egészségprogramján is, ahol fontos témákról beszélgethettünk, és közösen alkothattunk a Sérültekért Alapítvány tagjaival.
Hálásak vagyunk mindenkinek, aki velünk tartott ezen a különleges napon. Köszönjük, hogy együtt ünnepelhettük a közösség erejét és a közös élmények fontosságát.
